BERETKA ÁDÁM

Beretka Ádám 21 éves, énekes-dalszerző. 2021-ben adta ki az első dalát Elvesztem címmel. A dal premierjére a Petőfi Rádióban került sor. Ebben az évben az Öröm a zene Martonvásári és a Dunakanyar Hangja versenyeken különdíjat is nyert. 2022-ben az X-Faktor TOP 12 előadói közé került, ByeAlex élő show-s csapatába. 

Különleges dalaival hamar a közönsége szívébe lopta magát, egyik legnépszerűbb közülük a Fekete rózsa, mely kiemelkedően teljesít a fiatalok kedvenc platformjain a Tiktokon és a Spotify-on egyaránt, Youtube-on pedig átlépte az 1,5 milliós megtekintést, Spotify-on a havi hallgatottsága pedig 50.000 főre emelkedett.

2023-ban megnyerte a Petőfi Felhő könnyűzenei pályázatát, 700 pályázóból 200-at választott ki a neves zsűri, köztük Ádám - Szeptember végén versfeldolgozását is. 

A dalai havi rendszerességgel jelennek meg, utóbbiak egy Petőfi vers feldolgozás a Szeptember végén és egy Dánielfy Gergővel közös dal a Fehér Pillangó, melyet 2024 januárjában a Legszebb Hibánk címú dala követett.
Március 1-én pedig megérkezett B.Nagy Rékával közös dala a Hullócsillag,  április 5-én pedig az újabb saját  dala, Viharban címmel. A Viharban című dalát Vámos Andrással (NAZ) készítette, NAZ elismert zenei producer, ő kezei közül került ki többek között a Follow The Flow  - Nem tudja senki dala is (YT: 74M megtekintés)


A zenekaros formáció tavaly ősszel mutatkozott be Budapesten Dánielfy Gergő előzenekaraként, 2024-ben Nagy Bogi koncertjeire kapott meghívást (Budapest (telt ház), Debrecen, Győr) és nagy erőkkel készül az első saját szervezésű koncertjére az Akvárium Klubba (05.25.), de kifejezetten akusztik felkérései is vannak, ahol egy szál gitárral lép fel, ilyen volt a költészet napi fellépése több mint 500 kárpátaljai magyarnak Beregszászban.




MŰSORTÍPUSOK



 VIDEÓKLIPEK 

HULLÓCSILLAG

LEGSZEBB HIBÁNK

FEKETE RÓZSA

HÓFEHÉR TAVASZ

KÖZELGŐ KONCERTEK

2024.04.13. DEBRECEN

2024.05.11. GYŐR

2024.05.25. BUDAPEST