Sarbó Kata

Színész

Sarbó Kata vagyok, színész, producer, dialect coach, szabadidőmben csellista.

Budapesten nőttem fel. Eredetileg közgazdászként, nemzetközi kommunikáció szakon végeztem a Budapesti Gazdasági Főiskolán. Habár 12 éves korom óta a színésznő szerettem volna lenni, színi tanulmányaimat csak ezután kezdtem el.

 Itthon és Londonban is a legjobbaktól tanulhattam színészmesterséget. Különös hangsúlyt fektettem a Meisner és a Stanislavsky módszer elsajátítására.

Gimnazista koromban az USA-ban és 2014 és 2018 között Londonban éltem és dolgoztam színészként.

10 éves pályafutásom alatt számtalan reklámfilmben, kisfilmekben, nemzetközi produkciókban forgattam. Olyan rendezőkkel dolgozhattam együtt mint Magács László, Csiszár Imre, Szikora János, az Oscar díjasokk közül pedig Uli Edel, Ron Howard, Neil Jordan.  A Houdini című sorozatban jeleneteimben Adrien Brody partnere voltam.

2020-ban forgattam az Eucharistia című félig doku-, fél játék filmet, Erdélyben, erdélyi stábbal és színészekkel. Hálás voltam, hogy a Poór István, a rendező  engem választott a csodálatos erdélyi színészgárdába, hogy eljátsszam a főszerepet, Mária Magdolnát.

A 2016-os Ron Howard által jegyzett Mars című amerikai sorozatban egyedüli magyarként voltam részese a főbb színészi gárdának.

Dialect Coach-ként 2017-óta olyan neves színészeket coacholok magyar nyelvre és magyar akcentusra, mint a BAFTA díjas Fiona Shaw (Baptiste című sorozatban), Max Irons (Concorde című sorozatban), Jeremy Irvine (Treadstone című amerikai sorozatban),Kül

2014-ben saját költségvetésből elkészítettem Hasa vitte című kisfilmemet. A film, amelynek a főszerepét is én játszottam a nagyszüleim szerelméről  szól. A kisfilm díjat nyert a Szolnoki- és a Faludy Film és Fotófesztiválon és elhozta a  Santa Barbara-i Zsidó Filmfesztivál Fődíját.

Fotók

Showreel